Hogyan lettem specialista?

Iránytű a gyógyuláshoz

Holisztikus szemléletű módszertan a kilátástalannak tűnő helyzetek ellen

Koncsek Krisztina vagyok, és tudom, milyen nehéz a krízisek tanácstalan magánya.

Hamar megtanultam, hogy a megoldás felé vezető út első lépése egy döntéssel kezdődik. Annak elhatározásával, hogy történjék bármi, a lehetőségeket keressük. Az élet sok egészségügyi kihívás elé állított, de mindig addig kutattam, amíg megtaláltam a kiutat. Közben pedig rengeteget tanultam.

Küldetésemnek érzem, hogy az így megszerzett ismeretekkel segíthessek másoknak. Saját tapasztalataim alapján összeállított, komplex tudásanyagon alapuló módszertanom bárki számára elsajátítható.

A Koncsek Krisztina féle irodai torna program segít az ülőmunka testre gyakorolt káros hatásait enyhíteni, megelőzni.
""

“Az én esetem túl egyedi, már feladtam..."

Nincs túl egyedi eset, és ha mégis, nekem az a specialitásom

Ha valakinek naponta rácsapnak a fejére egy kalapáccsal, az fáj. Ha két ütés között bekenik a zúzódást, az enyhíti a panaszokat, de nem szünteti meg.

A gyógyulás során is ebben hiszek: mindegy mi a probléma, a kiváltó okot kell megtalálni, és arra fókuszálni.

Vetélés, császármetszés, hasi műtét, inzulinrezisztencia, IBS (irritábilis bél szindróma), mellékvese kimerülés, keresztszalag szakadás, szívelégtelenség, dysautonomia, gastroparesis, vékony rost neuropátia, long covid. Mindezek a magyar egészségügyben. Sorolhatnám még, hogy mennyi mindennel kellett megbirkóznom, de talán ennyi is elég, hogy kimondhassam:

Tudom, milyen érzés a diagnózis okozta sokk és a gyógymód keresésének gyötrelme.

A saját utam vezetett odáig, hogy már rég nem “csak” gyógytornász vagyok. Hanem egy olyan holisztikus szemléletű szakember, aki a krónikus betegségek specialistája lett, folyamatosan tanul, sosem adja fel és minden vágya, hogy a saját tapasztalatainak köszönhetően minél több embernek segíthessen.

Ha már nagyon régóta fáj

Önnek is tudok segíteni?

Az általam kialakított rendszer nem a fizikális vizsgálatra fókuszál. Hányszor megvizsgálták már, és mégsem jutott előre, igaz? Régóta fennálló betegségek, tünetek esetén kiemelten fontos a kórtörténet, életút feltérképezése és az adatok elemzése. Évtizedes módszertanom lehetővé teszi, hogy ezt online formában, magas minőségen végezzem. A fizikai távolság a mai világban már nem akadály, hasonlóan a világ vezető tanácsadóihoz.

A fentiekben mind számíthat rám. Az online világ térhódításának köszönhetően a távolság nem számít, az viszont nagyon is fontos, hogy Ön kész legyen napi szinten tenni az egészségéért. Másként ugyanis nincs siker.

Ha a fentieket olvasva felcsillant a remény a szívében, akár már holnap elindulhat egy egészségesebb élet felé vezető úton.

Hit és erő

A saját tapasztalataim a klienseimet szolgálják

A sosem csillapodó tudásvágytól a krónikus betegség specialistáig

Édesanyámnak köszönhetem, hogy az önfejlesztés ennyire fontos része lett az életemnek. Már egészen kiskorom óta azt láttam, hogy ha valami gond adódik, megbetegszünk, akkor kesergés helyett rögtön a megoldásokat keressük.

Pontosan ez az a szemlélet, amit a hivatásomban is továbbviszek: mindig, mindenben a megoldásokat keresem, és a lehetőségeket nézem.

Az egészségügyet kívül-belül ismerem, tudom, milyen betegnek lenni: nemcsak saját magam, hanem a gyermekeim miatt is. A szokásos gyerekbetegségek mellett számos komolyabb problémával is szembe kellett néznünk. Megtapasztaltam, milyen az, amikor a szakemberek széttárják a kezüket, és azt mondják: “sajnálom, ez most már így marad, talán ez a gyógyszer segít majd valamennyit.”

Sosem fogadtam el végsőnek kikiáltott diagnózisukat, és hamar felismertem, hogy a tünetek kezelése helyett a panaszt kiváltó okokat kell megszüntetni. Az okkeresés kulcsa pedig a holisztikus hozzáállás.

Aki hozzám fordul segítségért, erre számíthat: alapos kivizsgálásra, sok beszélgetésre és persze mindarra a tudásra, amelyet az elmúlt 25 évben felhalmoztam.

""
A páciensek alapos és precíz holisztikus szemléletű kivizsgálásához a több mint 20 év szakmai és saját tapasztalat is hozzájárul.

Hitvallásom

Miért más velem konzultálni?

A komplex szemlélet értelmében nemcsak a páciens fizikailag megnyilvánuló panaszára összpontosítok, hanem az általános fizikai- és lelkiállapotára is. Mindez lehetővé teszi, hogy valóban egyénre szabott stratégiát, javaslatot készítsek.

Mély elemzés & stratégia: hittel, szívvel, ésszel

A Koncsek Krisztina módszer alapjai

Az a tapasztalatom, hogy akinek szimpatikus a munkamódszerem, az alaposságom, a tapasztalati tudásom az szárnyakat kap a gyógyulás felé vezető úton. A közös munka alapvetően az alábbi három pilléren alapszik.

1

Életút, betegút elemzés

30 év tudásával és tapasztalatával a hátam mögött meggyőződésem, hogy a gyógyuláshoz muszáj megérteni mindent, ami velünk a múltban történt. Jól szerkesztett adat- és információ bekérő rendszerem könnyűvé teszi akár több évtizednyi panaszok áttekintését.

2

Stratégia, tesztelés, értékelés

Egy ideális világban létezne egy csodapirula, ami örök egészséget ad. A valóságban viszont az önhöz kapcsolt minden adat elemzése után, célirányosan és következetesen kell haladni akár további okkeresés, akár a szervezet működésének támogatása a cél. Ebben segítenek a hétköznapi életbe is jól beilleszthető útmutatásaim és önre szabott stratégiám. 

3

Elhatározás, kitartás, bizalom

“Meg. Akarok. Gyógyulni.” Ezt kell éreznie, teljes szívéből, ha a segítségemet kéri. Mindent akarjon megtenni ezért és ha engem választ, bízzon bennem! Minden másban számíthat rám: az összes tudásomat hadrendbe állítom, ami nem kevés, annak érdekében, hogy visszakapja az egészség önfeledtségét.

""
Nagyon tetszik határozottsága, nyílt, empatikus, kliens centrikus magatartása
Amikor felkerestem, minden elméleti és gyakorlati tudását, tapasztalatát hadrendbe állította a panaszok csökkentésére. SIKERREL! Munkája evidenciákon alapul. Tetszett az is, hogy komoly együttműködést vár el páciensétől, bizonyítandó, ebben rejlik a javulás kulcsa.
Kovács Erzsébet
""
Nemcsak egy nagyszerű szakemberre, hanem egy csodálatos emberre is akadtam!
Iszonyatos nehéz helyzetben voltam, 10 töressel feküdtem, de a sok tanácsnak, lelkesítésnek köszönhetően sikerült kilábalni a helyzetből, és 100 nap után az első lépéseket is megtenni! Ha egy igazán profi, mélyen empatikus gyógytornászra van szükséged, akkor nem kell tovább keresni!
Szűcs Ferenc
""
Nem csak testileg, de lelkileg is felüdülés!
Tényleg holisztikusan egybeolvadnak a különféle technikák. Elmulaszt rosszkedvet, fejfájást és egyéb testi „beakadásokat”. Megtapasztalható az apró, észrevétlen, könnyűnek tűnő mozdulatok hatásossága. A gondos magyarázatoknak hála rengeteget tanulunk a saját testünk működéséről is.
Marianne

Tanulmányok és kompetenciák a krónikus betegség szakértői hivatás mögött

""

A napi praxison túl

Sajtó- és médiamegjelenések

Az időm nagy részét gyógyítás támogatásával, tanulással vagy az online tartalmak elkészítésével töltöm. A fennmaradó szabad óráimban örömmel írok cikkeket, tanulmányokat különféle szakmai médiumok, sajtó orgánumok számára. Több alkalommal nyilatkoztam már a televízióban, illetve több konferencián is részt vettem előadóként.

A testünk értünk van

Az egészségről és a gyógyulásról másképp

Fájt már a nyaka, háta egy hosszú munkanap végén? Érezte már negatív leletekkel nagyon rosszul magát? És gondolta volna, hogy a fájdalom, rossz érzés ilyenkor nem “gonoszságból” jelentkezik, hanem valójában ajándék? Bizony, hiszen a test így próbálja jelezni, hogy valami nincs egyensúlyban, figyeljünk rá és segítsünk neki!

A Nagy Egészség előadás című webinárból nemcsak a módszertanomról tudhat meg többet, hanem a saját teste működését is jobban megismerheti.

Egészségről másként. Holisztikus szemléletű előadás Koncsek Krisztinától.

Feliratkozás várólistára:

Feliratkozás várólistára:

Feliratkozás várólistára: